Egy reakció érkezett erre (“Nyeld le a békát! Minél előbb, annál jobb!”).

  1. Polló László

    Egyszer régen vettem magamnak egy kapcsos naptár könyvet cserélhető betétlapokkal. Ez nagyon jól segítette az elfolyó idő megszervezését. A napi munkaidő megtervező lap tetején egy elefánt rajza virított és mellé kellett beírni az aznapi elefántfeladatot. Azt nevezte elefánt feladatnak, ami a legfontosabb aznapi teendő volt, amivel elég sok időt kellett eltölteni, hogy eredményt elérjünk.

    Én nemcsak egy nap alatt elvégezhető feladatokat tettem be ide, néha hetekig tartott, amíg a kitűzött elefántfeladattal végeztem. De minden nap a legtermékenyebb időmet erre fordítottam, általában délelőtt napi 2-3 órát töltve a kitűzött elefántfeladattal. A rádiótelefont kipakoltam a recepcióshoz, becsuktam a szobám ajtaját, hogy ne zavarjanak és hatékonyan, zavartalanul dolgoztam.

    Hasonlít egy kicsit ez ahhoz, amiről a blog bejegyzésben írsz. Én ugyan egyáltalán nem érzem magam rosszul, amikor a kitűzött elefántfeladattal foglalkozom; sőt számomra éppen ez a Csíkszentmihályi Mihály által emlegetett “flow”, áramlat élmény forrása. Arra szeretném tehát felhívni a figyelmet, hogy ugyan a kellemetlen feladatok halogatása csak rosszat tesz velünk (erről szól a lbog bejegyzésed), de a fontos feladatok halogatása meg helybenjárásra kényszerít, ezért egy idő után ugyanolyan rossz érzés, frusztráció forrása.

    Polló László

Hagyjon üzenetet

Kővess!
websas.hu keresoptimalizls