Írta: Sipos Márton - 2010. november 30. kedd
A tudat alatti programozása zenével nem varázslat, hanem tudomány. Beléd programoznak, elültetnek benned, olyan gondolatokat, melyek segítenek neked abban hogy boldogabb, gazdagabb, sikeresebb légy, az élet legfontosabb területein.
Napi rendszeres hallgatásuk hatására megváltozik majd az életed, ezt garantálom. A gondolatok (megerősítések) gondosan megválogatottak, tehát a legjobbak, leghatékonyabbak az adott területen. A gondolatok alatt kellemes, nyugtató, lazító zene megy, ami segít abban hogy jobban belédivódjanak a megerősítések. Meghallgatásuk napi max. 5 percet vesz igénybe – innen az “5 perc a sikerhez” cím. Ahhoz, hogy elkezdjen működni, 21 napig kell hallgatnod, minden nap. Van aki már az első meghallgatás után érzi és tapasztalja a pozitív hatását, ha ez rád is igaz, az nagyszerű, de azért hallgasd továbbra is, hogy jó mélyen beléd ivódjanak a gondolatok.
Hallgathatod, őket, reggel, felkelés után, vagy este, lefekvés elött. Hallgathatod edzés, séta, utazás, házi munka közben is, úgy is működik. A legjobban akkor működik, ha teljesen laza vagy amikor hallgatod (ajánlok ehhez egy kényelmes fotelt vagy ágyat).
Ajánlom a figyelmetekbe Debreczeni Áron hanganyagait. A legjobbak közé tartoznak, amelyek magyar nyelven elérhetőek. A hanganyagokat a bannerre kattintva érheted el:

Közzétéve: További cikkek | Címkézve programozás, tudatalatti
Írta: Sipos Márton - 2010. november 14. vasárnap
Hosszas tervezés után hivatalosan is bejelenthetem, hogy elkészült a sikerblog.com . Az oldal a sikerről szól, akárcsak a Motiváció Blog, annyi különbséggel, hogy ide bárki regisztrálhat és cikket írhat aki csak szeretne.
Minden jöhet ami a sikerről, a pozitív életszemléletről, motivációról szól.
Van mondanivalód?
Szívesen megosztanád a gondolataidat a sikerről?
Már meglévő írásaidat szeretnéd bemutatni?
Regisztrálj te is hozzánk és megteheted most azonnal. Cserébe lehetőséged lesz a saját weboldalaidat is reklámozni, vagy bármi mást amit csak szeretnél, amennyiben az oldal szellemiségének megfelelően tálalod az olvasók elé.
A legjobb írásokat a címlapon publikáljuk.
Szeretettel várunk a tagjaink között!
Üdvözlettel:
Sipos Márton
sikerblog.com
Közzétéve: További cikkek | Címkézve sikerblog.com
Írta: Sipos Márton - 2010. október 17. vasárnap
Csak egyetlen módon szabadulhatsz meg a sorozatos baklövéseidtől, ha megváltoztatod azt a fajta gondolkodást ami a “nyavalyáidat” okozza. Ne legyenek illúzióid, a gondolataid nem semlegesek ugyanis közvetett és közvetlen módon is befolyásolják az életedet. Vedd figyelembe tehát, hogy bármit is gondolsz, azt fogod közvetve és/vagy közvetlenül a valósággá tenni.
Tovább…
Közzétéve: Gyakorlati tanácsok, humor, Időgazdálkodás, lépésről-lépésre, Motiváció, Siker, További cikkek, Vonzás Törvénye
Írta: Sipos Márton - 2010. október 12. kedd
A személyes alkotmány kifejezést Hyrum Smith időgazdálkodásról szóló könyvében olvastam. Annyit jelent, hogy a saját életünknek is meg kell alkotnunk a maga “törvényszerűségeit”. Ahogyan egy országnak van alkotmánya, ugyanúgy nekünk is kell, hogy legyen. Egyéni, saját életünkre szabott alkotmány. Egy ország csak akkor tud működni, ha megvannak az alapjai. Jogi alapok, törvények amiket betartva tud működni. Tovább…
Közzétéve: Gyakorlati tanácsok, Időgazdálkodás, lépésről-lépésre | Címkézve személyes alkotmány
Írta: Sipos Márton - 2010. október 6. szerda
Segítsünk az iszapömlés áldozatain! Hívd a 1749-et vagy küldd el SMS-ben az “ISZAP” szót erre a számra – és alkalmanként 200 Ft-tal járulsz hozzá a Magyar Vöröskereszt adománygyűjtő akciójához. A szolgáltatás a Telenor, a T-Mobile, a T-Home, a Vodafone, az Invitel és a UPC előfizetőinek is elérhető!
( Rakd ki ezt a szöveget a saját üzenőfaladra az iwiwen, és/vagy Facebookon, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az üzenet! Köszönjük!)
Fotó: MTI/Varga György
Közzétéve: További cikkek | Címkézve segítség felhívás
Írta: Sipos Márton - 2010. október 5. kedd
Soha nincs elég időnk arra, hogy mindent elvégezzünk, amit elterveztünk. A legfontosabb dolgokra azonban mindig kell időt szánnunk. Egyetlen nap alatt nem eheted meg a tó összes békáját, de lenyelheted a legnagyobb és legrondábbat. Érdekes módon, ha kifutsz az időből, és súlyos következményekkel jár, ha nem fejezed be a feladatod, mindig jut elég idő arra, hogy befejezd. Még akkor is elvégzed, ha korán kell fölkelned és késő estig dolgoznod ezért. Ahogyan a színészek szokták mondani “Ne aggódj a premierre készen lesz!” Tovább…
Közzétéve: Gyakorlati tanácsok, lépésről-lépésre, Siker | Címkézve erősségek
Írta: Sipos Márton - 2010. október 2. szombat
Az óra módszer segítségével reális képet tudsz alkotni a rendelkezésedre álló időről. Amikor a napodat tervezed, legyen előtted egy óra. Azért fontos ez, mert képzeletedben be tudod határolni az idődet. Így jobban át fogod látni a napodat. Próbáld ki a következő gyakorlatot: Ülj le, és helyezz magad elé egy órát. Figyeld, ahogyan a másodpercek múlnak: Tik-Tak. Hangolódj rá az időre és annak sebességére. Ha figyeled az órát, reális sebességgel látod az idő múlását. Nem fogod gyorsabbnak, vagy lassabbnak érzékelni, hanem épp olyannak amilyen valójában. Tovább…
Közzétéve: Gyakorlati tanácsok, Időgazdálkodás, lépésről-lépésre | Címkézve Időgazdálkodás, óra, tervezés
Írta: Sipos Márton - 2010. szeptember 26. vasárnap
Bármilyen célod is legyen, csak akkor tudod azt megvalósítani, ha komolyan veszed azt. A legtöbb embernek ha azt a szót, hallja, hogy “komolyan venni”, máris összeszűkül a gyomra és elkomolyodik az arckifejezése. Ennek pedig az az oka, hogy valahogyan tévesen adjuk át egymásnak a fogalmakat. Tovább…
Közzétéve: Gyakorlati tanácsok, Motiváció, Siker, További cikkek | Címkézve félelem, halogatás, komolyan venni, lustaság, tudatalatti
Írta: Sipos Márton - 2010. szeptember 18. szombat
A testbeszédünk megmutatja a külvilágnak azt, hogy hogyan érezzük magunkat éppen az adott pillanatban. A testünk ösztönösen ragál a gondolatainkra és az érzéseinkre, ilyen szempontból pedig nyitott könyvvé válunk mások számára. Nem kell a téma szakértőjének lenni ahhoz, hogy következtetéseket vonjuk le a testbeszédből. Van úgy, hogy mi magunk sem tudjuk, hogy miért de valakinek a jelenléte teljesen feldobja a hangulatunkat, míg mások jelenléte egyszerűen frusztráló vagy idegesítő. Ez elsősorban kisugárzás függvénye, amelyet nem mindig lehet látni, csak érezni. Tovább…
Közzétéve: Gyakorlati tanácsok, Motiváció, Siker | Címkézve hangulat, önbizalom, testbeszéd
Írta: Sipos Márton - 2010. szeptember 15. szerda
A felnőtt lakosság körében különösen magas mértékben magas a besavanyodás, mármint ami az életstílusukat értinti. Mondhatni, hogy szinte művészi szinten képesek a besanyavodott életstílust művelni. Ezek a szavak kissé keménynek hathatnak, viszont az tény, hogy a legtöbb embert ez érint, és, ha nem vigyázunk, könnyen besavanyodhatunk még akkor is, ha eddig nem voltunk azok. A körülöttünk élő besavanyodott reményvesztett emberek mindent meg fognak tenni hogy téged is a maguk szintjére húzzanak le. És nem feltétlenül rossz szándékkal. Tovább…
Közzétéve: További cikkek | Címkézve besavanyodás érdektelenség
Írta: Sipos Márton - 2010. szeptember 2. csütörtök
Talán új autót szeretnél, szép lakást, jó egészséget? Mik a valódi céljaid? Ezekre a kérdésekre nagyon szivesen válaszolnak az emberek, és lelkesen mesélik el, hogy az a céljuk, hogy a Kanári szigeteken nyaraljanak, vagy, hogy megvehessék a legjobb minőségű öltönyt önmaguknak. Minden cél mögött a boldogság elérése áll. Mindent azért teszünk, hogy boldogabbá tegyen bennünket. Tedd fel magadban a következő kérdéseket és válaszolj rájuk őszintén: Miért akarsz új lakást magadnak? Miért szeretnél a kanári szigeteken nyaralni? Miért akarsz új kocsit venni magadnak? Tovább…
Közzétéve: Motiváció, Siker | Címkézve boldogság
Írta: Sipos Márton - 2010. augusztus 19. csütörtök
Amikor valamilyen teljesen új dologba kezdesz bele, mindig kényelmetlenül érzed magad. A tudatalattid nagyon rafinált ilyen téren is, mert pontosan ő lesz az aki megpróbál meggyőzni arról, hogy fejezd be amit éppen csinálsz, ehelyett inkább csinálj valami kényelmesebbet. Ha engedsz a kísértésnek akkor megadod magad a tudatalattidnak és ezzel együtt az áldozatává válsz. Ahhoz, hogy sikereket érj el, teljes mértékben át kell venned az irányítást a tudatalattidtól. A tudatalattid mindig a változatlanságot, a kényelmességet keresi. Tovább…
Közzétéve: Gyakorlati tanácsok, Motiváció, Siker | Címkézve tudatalatti
Írta: Sipos Márton - 2010. augusztus 15. vasárnap
Miközben haladunk a célravezető úton, egyszer csak a semmiből leereszkedik elénk egy hatalmas betonfal, és nem enged minket tovább menni. Mit tesz ilyenkor egy átlagos ember? Megtapogatja a falat, meggyőződik róla, hogy az igenis erős és masszív, erős mint a beton és lehetetlen lebontani. Aztán úgy dönt, hogy visszafordul. Ha jobban megvizsgálod ezt a falat, akkor kiderül, hogy az anyaga nem beton, hanem egy sokkal masszívabb anyag, a félelem, és lustaság keveréke, ráadásul még beszél is hozzád. Tovább…
Közzétéve: Motiváció | Címkézve fal
Legutóbbi hozzászólások